Ábrahám a jövőről hall



A Chedarlaomer felett aratott győzelmet követően Isten ismét megjelent Ábrahámnak, és további védemet és jutalmakat ígért neki. Ábrahám viszont felsóhajtott, hogy mit ér minden gazdagság, ha nincs gyereke, aki folytatná, amit ő elkezdett.

Isten válaszul azt mondta Ábrahámnak, hogy menjen ki a sátra elé, és nézzen fel az égre, majd próbálja összeszámolni a csillagokat. Azt mondta ekkor Isten, hogy annyi lesz gyermekeinek száma, mint ahány csillag van az égen.

Bár Ábrahám már nagyon idős volt, és felesége, Sára is már túl volt azon a koron, hogy gyereket szülhetett volna, mégis hitt Isten ígéretében. Ezért a végtelen hitért Isten újból megjutalmazta. Ismét megjelent Ábrahámnak, ám a mondanivalója nem volt örömteli. Elmondta, hogy Ábrahám leszármazottai rabszolgák lesznek idegen földön, s 400 évig elnyomás alatt fognak élni. De azt is elmondta, hogy megbünteti majd az elnyomókat és visszahozza Ábrahám leszármazottait erre a földre. A negyedik generáció fog majd visszatérni, mert az Amoriták akkorra követik majd el összes bűnüket. A beszéd befejeztével pedig egy láng ereszkedett az Ábrahám által bemutatott áldozatra, a amíg el nem égett az áldozat, addig Isten újra beszélt Ábrahámhoz: “Leszármazottaidé lesz ez a föld, Egyiptom folyójától az Eufráteszig.”

Ábrahám győzedelmének híre gyorsan terjedt, csakúgy, mint nemes jellemének híre. Mindenki tiszteletét és csodálatát kivívta. Boldog lehetett volna, de örömét beárnyékolta, hogy még mindig nem volt gyermeke. Amikor betöltötte 85. életévét, Sára megkérte, hogy házasodjon össze szolgálólányával, Hágárral, aki eredendően egyiptomi hercegnő volt, de Ábrahámmal akart tartani. Ábrahám eleget is tett Sára kérésének, és elvette feleségül Hágárt, aki szült neki egy fiút. Ishmaelnek nevezték el, ami azt jelenti “Isten meghallja majd”.

Nincsenek megjegyzések: