József testvérei Egyiptomba mennek


Nem csak Egyiptomot sújtotta éhség, hanem a környező országokat is. Többek között Kánaánt is. Nagyon sokan mentek Egyiptomba közelről és távolról, hogy élelmiszert vásároljanak, mert a térségben csak ők várták felkészülten az éhséget.

József természetesen számított arra, hogy testvérei bármikor megjelenhetnek, hogy élelmiszert vegyenek Jákob háztartásának. Hogy biztosan találkozzon velük, elrendelte, hogy minden vásárólnak regisztrálnia kell magát, amint Egyiptom földjére lép. Ennek köszönhetően József azonnal tudta, mikor érkeztek testvérei Egyiptomba. Tíz testvére jött csak, Benjámin, a legfiatalabb nem volt velük.

József magához rendelte őket, de testvérei természetesen nem ismerték fel őt. Nagyon fiatal volt még, amikor eladták őt rabszolgának, s el sem tudták képzelni, hogy ez az erőskezű egyiptomi az ő testvérük lehet. József visszagondolt az álmaira, és testvéreinek féltékeny hozzáállására. Próbára akarta hát tenni őket. Egy tolmács segítségével (hogy ne tudják kitalálni, ki is ő valójában), igencsak durva szavakat intézett hozzájuk. Megkérdezte honnan valók. Amikor azt válaszolták, hogy Kánaánból, akkor József hazugsággal vádolta őket, és közölte velük, hogy márpedig ő tudja, hogy igazából kémek. A testvérek azt válaszolták, a legnagyobb tisztelettel, hogy József téved. Ők csak 12 fivér, akiknek apja Kánaánban van, legkisebb testvérük otthon maradt vele, egy testvérüknek pedig sok évvel ezelőtt nyoma veszett.

József úgy tett, mint akit nem sikerült meggyőzni, és azt mondta, hogy nem engedi el őket, amíg legkisebb testvérüket magukkal nem hozza egyikük. Csak azért, hogy bizonyítsák, hogy tényleg igazat mondanak, és nem kémek. S ezzel börtönbe vetette őket.

Az elzárást követő harmadik napon József ismét beszélt testvéreivel. Azt mondta nekik, hogy nem tartja őket tovább börtönben, csak egyiküknek kell maradnia túszként, a többiek pedig mehetnek, hogy színe elé hozzák a legkisebb testvért. A vásárolt élelmet pedig magukkal vihetik.

József ezt követően hallotta, hogy miről beszélgetnek testvérei. Nem hallgatózott, de meghallotta. Testvérei úgy gondolták, hogy Isten büntetése ez, amiért szívtelen módon kútba dobták majd eladták Józsefet.

József a testvérei őszinte bűnbánatát látva elérzékenyült és megszánta őket. Félrevonult hát, kicsit pityergett, majd megkeményítette magát, megmosta a szemeit, és olyan kifejezéssel arcán tért vissza bátyjaihoz, amitől azok hátrahőköltek.

József utasította embereit, hogy kötözzék meg Simeont, aki Jákob másodszülöttje volt. Simeon azonban annyira megfélemlítette József embereit, hogy azok nem tudták kivitelezni a parancsot. Ekkor József idősebb fia, Menasseh kötözte meg Simeont. Ezen a testvérek nagyon megdöbbentek, mert egyiptominak ekkora testi ereje még sosem volt. Azt hitték, hogy ilyen erő csak Jákob leszármazottjainál lehetséges.

József eztán titokban utasította embereit, hogy a pénzt, amit testvérei fizettek, tegyék vissza a zsákjaikba. S miután a pénz visszakerült ezen zsákokba, József elbocsátotta bátyjait, hogy a legfiatalabb testvérük nélkül vissza ne merjenek jönni Egyiptomba.

A testvérek visszaindultak Kánaánba, szamaraik meg voltak pakolva kukoricával. Hazafeleúton megálltak egy fogadónál, ahol egyikük kinyitotta a zsákját, hogy megetesse a szamarát. Rémülten látta, hogy a pénz, amit fizetett, ott van a zsákban. Mindannyian meg voltak győződve arról, hogy ebből még nagyon nagy problémájuk lesz.

Amikor hazaértek, elmondták apjuknak, mi történt. Amikor mindannyian kiürítették zsákjaikat, akkor vették észre, hogy minden pénz, amit fizettek, ott lapul a zsákok mélyén. Nagyon megrémültek mindannyian. Amikor elmondták apjuknak, hogy magukkal kell vinniük Benjámint, hogy megmenthessék Simeont, Jákob nem egyezett bele. Mély szomorúsággal hangjában mondta, hogy József már nincs vele, Simeon fogságban van, nem akarja még több fiát elveszíteni.

Nincsenek megjegyzések: