Széder este dióhéjban

De ne féljetek, elemzem én ezt majd hosszabban is :) Szerintem ez a sava-borsa a Pészachi ünnepségsorozatnak, bár ezzel lehet vitatkozni. Mindenesetre az biztos, hogy ez a legeseménydúsabb, legtöbb előkészületet igénylő része az ünnepnek.

Ősapáink nyomdokaiban

Széder este minden egyes személynek úgy kell tekintenie magára, mintha ő maga is kivonult volna akkor Egyiptomból. A zsidó vallás ősapáinkkal kezdődött, Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal, s népünk Egyiptomba került. Visszahelyezzük magunkat abba a korba, hogy át tudjuk érezni őseink szenvedését, üldöztetését. Ott vagyunk velük, amikor Isten az egyiptomiakra méri a tíz csapást, s követjük őket amint átkelnek a Vörös tengeren. Tanúi vagyunk Isten csodájának, amint kettényitja a tengert, hogy a zsidók száraz lábbal át tudjanak kelni rajta, s akkor is, amikor összezárja a tengert az egyiptomi üldözők feje felett.

Kiddus

A Széder este Kiddussal kezdődik, melyben bejelentjük az ünnep szent jellegét. Ezt egy pohár bor kíséretében tesszük. Ez az első pohár bor, amit meg kell inni Széder este, összesen négyet kell elfogyasztani bal oldalra dőlve közben.

S hogy miért éppen négy pohár bor?

A Tórában négy különböző kifejezést találunk a szabadságra és a megmentésre a kivonulás eseményeinek kapcsán. Ezen kívül négy erénye volt Izrael gyermekeinek a száműzetésben. (Nem változtatták meg a héber nevüket, héberül beszéltek továbbra is, kiemelkedően erkölcsösek maradtak és hűségesek maradtak egymáshoz)
S azért bort iszunk, mert a bor a boldogság és öröm szimbóluma.

Dőljünk balra

Mialatt a négy pohár bort isszuk és a maceszt esszük, balra dőlünk. Ezáltal is azt jutattjuk kifejezésre, hogy most már szabadok vagyunk, nem rabszolgák. A kivonulás idejében csak a szabad emberek kiváltsága volt étkezés közben oldalra dőlni.

A kézmosás

Hagyományosan megmossuk kezünket, mint ahogy az elő van írva minden étkezés előttre, de most nem mondjuk el az ilyenkor amúgy szokásos áldást. Ugyanis a következő lépés Széder este a Kárpász, amikor az ételt vízbe kell mártani. A zsidó előírások szerint ilyen esetben vagy evőeszközt kell használni, vagy megtisztítjuk kezünket kézmosás által. Azért választjuk ilyenkor a kevésbé megszokott megoldást, hogy a gyerekek figyelmét ébren tartsuk.

Kárpász, az “előétel”

Egy kis darab hagymát vagy főtt krumplit sós vízbe kell martini, majd a zöldségekre való áldás elmondása után megenni. A kárpász vízbe mártása is a szabadságot, az élet élvezetét szimbolizálja, s nem utolsó sorban egyre érdeklődőbbé teszi a gyerekeket.

A “Karpas” héber szót ha visszafele olvassuk, akkor utalást kapunk arra a nehéz fizikai munkára, amit az Egyiptomban élő 600,000 zsidó rabszolgának nap mint nap végeznie kellett. A só a vízben a rabszolgák keserves munka közben elhullajtott könnyeit jelképezi.

A középső macesz kettétörése

Széder este a Széder-tál mellett található az asztalon három egymásra fektetett macesz is. A középsőt ketté kell törni, s a nagyobbik részét később Afikómen-ként használni. Ez nem csak, hogy tovább növeli a gyerekek kíváncsiságát, hanem még a Vörös tenger kettéválasztását is szimbolizálja. A kisebbik darabot visszatesszük a helyére. Ez a törött középső macesz szimbolizálja az alázatot, s később, mint a szegénység kenyerét esszük meg. Azt pedig, hogy az afikómennel mi történik, közössége válogatja. Az én zsinagógámban a rabbi a háta mögé szokta tenni és a gyerekeknek el kell lopniuk onnan az est folyamán, még a vacsora előtt, míg a családi Széder estéinken el szoktuk dugni és meg kell keresni.

A Haggada

Az est ezen a pontján a szegényeket is meghívják, hogy csatlakozzanak a Széderhez. A Széder-tálat arrébb teszik és kitöltik a második pohár bort. Ekkor a legfiatalabb gyerek, aki már ég a kíváncsiságtól, hogy megtudhassa, miért is ilyen fura ez az este, felteszi a négy kérdést. Erre csak úgy szoktunk utalni, hogy Mah nistana. Ez a négy kérdés a következő: Miben különbözik ez az este a többitől? Miért van az, hogy máskor kovászosat és kovásztalant is ehetünk, de ma csak kovásztalant? Miért mártjuk vízbe az ételt? Miért kell keserű füvet ennünk? Miért dőlünk oldalt, párnákra, mint ha csak királyok lennénk?

A gyerek kérdései pedig a Széder egyik legfontosabb eleméhez vezetnek, a Haggada felolvasásához. A Haggada tartalmazza az Egyiptomi kivonulás történetét, s Széderkor mitzvah elmesélni a kivonulás történetét.

Kézmosás a vacsora előtt

A Haggada első részének felolvasása után kezet kell mosni, de most áldást is kell mondani rá, eztán maceszt eszünk, majd a vacsorát. Én kisgyerekként alig bírtam kivárni, hogy végre vacsora legyen :)

Macesz

Fogjuk össze a három maceszt (a törött középsőt a két egész között) s mondjunk rá áltást. Az áldás után ejtsük vissza az aldó maceszt a tányérra, s a kezünkben maradó törött és egész maceszre mondjunk el egy speciális áldást, az “Al achilat Matzah”-t. Ezt követően törjünk le mindkettőből egy legalább 3 dekás darabot, s miközben balra dőlünk, együk meg.

Maror-a keserű fű

Egy legalább 3 dekás darabot a keserű fűből mártsunk a haroszet-be, rázzuk le és mondjuk el az “Al achilat Maror” áldást. Ezt anélkül esszük meg, hogy balra dőlnénk.

Korech-a szendvics

Két kis darab macesz közé teszünk egy kis adag marort és ezt a szendvicset megesszük balra dőlve, miután megmártottuk. A maceszt a legalsó maceszből kell letörni a szendvicshez.

A vacsora

Ezek után következik az ünnepi vacsora. Ez a vacsora egy sós vízbe mártott tojás elfogyasztásával kezdődik.

Egy bölcs rabbi szerint a zsidók is olyanok, mint a tojás, minél tovább égetik vagy főzik,, annál keményebbek lesznek.

Afikóman

A vacsora után elővesszük az elrejtett afikómant, s megesszük. Ez szimbolizálja a bárányt, amit akkor az étkezés végén ettek. Mindenkinek legalább 5 deka maceszt el kell fogyasztania még éjfél előtt oldalra dőlve. Az afikóman elfogyasztása után azonban már nem fogyasztunk semmit, kivéve a maradék két pohár bort.

A mi hitközségünkben ilyenkor mindig azt mondta a rabbi, hogy az a gyerek, aki ellopta az afikómant, most kérhet valamit cserébe azért, ha visszaadja, ugyanis enélkül nem lehet folytatni a Szédert.

A családi Széderünkön pedig a felnőttek eldugták, s nekünk gyerekeknek kellett megtalálnunk, csak aztán folytathattuk.

Áldások a vacsora után

Kitöltjük a harmadik pohár bort, majd elmondjuk az étkezés utáni áldást. Eztán a borra mondunk áldást, s balra dőlve megisszuk. Ezt követően pedig megtöltjük Élijahu poharát és a sajátunkat is újra töltjük. Kinyitjuk az ajtót résnyire és elmondunk egy “meghívást”, melyben Élijahu Prófétát hívjuk, aki a Messiás hírhozója.

Énekek

Ekkor pedig, miután meggyőződtünk arról, hogy a Mindenható vigyáz a zsidókra, még sokat éneklünk, s megisszuk a negyedik pohár bort is.

Az elfogadás

S miután a Széder estét megfelelően kiviteleztük, s biztosak vagyunk benne, hogy a mindenható elfogadta az ünneplésünket, még megjegyezzük: “Jövőre Jeruzsálemben”

Nincsenek megjegyzések: